Jóga gyakorlatok kezdőknek és haladóknak

2021. március 31.

Általánosságban a jóga gyakorlatokról és testre gyakorolt hatásáról

A jóga egy szanszkrit eredetű szó, amely 3000 évvel ezelőtt alakult ki Indiában. A szó jelentése a szellem, a lélek és a tudat egyesítését jelenti.

A jógagyakorlatok segítenek a testünk, tudatunk, szellemünk és lelkünk egyensúlyának megteremtésében, illetve a mai stresszes, rohanó világban segít megbirkózni a mindennapos gondokkal és problémákkal.

A feladatok végzése fizikailag is igénybe veszi testünk izmait, azonban a jóga több mint egy sport. A jóga segít elsajátítani a helyes légzést, ennek segítségével relaxálni és meditálni.

Néhány szó, amit érdemes ismerni a jógával kapcsolatban:

  • Ászana: így nevezzük a jógagyakorlatokban szereplő testtartásokat és pozíciókat
  • Mudrák: így nevezzük az ászanák közben végzett kézmozdulatokat

A pózokat három nagy csoportba sorolhatjuk, melyeket a terhelés módja alapján különböztetünk meg:

  1. Dinamikus ászanák, ellazítják ízületeinket és bemelegítik izmainkat.
  2. Passzív pózok, segítenek ellazítani a testünket
  3. Regenerációs feladatok, melyeknek a levezetésben van nagy szerepe, ugyanis fontos, hogy az edzések után izmaink a lehető leggyorsabban tudjanak regenerálódni. Ehhez ezekkel a feladatokkal teremthetjük meg a megfelelő feltételeket.

Milyen fajtái vannak a jógának?

  1. Astagna jóga:
    A dinamikus irányzatok lényege (ilyen például az astagna jóga), hogy a klasszikus értelemben vett gyakorlatok és ászanák (azaz testtartások) dinamikus mozdulatokkal vannak összekapcsolva és így követik egymást. Ennek köszönhetően a gyakorlatok végzése folyamatos, amelynek ritmusát a légzésünk adja. Ennél a jóga típusnál az erőkífejtésen és a hajlékonyságon van a legnagyobb hangsúly. A dinamikus gyakorlatok során az izzadás fokozódik, ami elősegíti a méregtelenítési folyamatokat. A gyakorlatok alatt keringési rendszerünk igénybevétele megnő és emiatt erőnlétünk és állóképességünk fejlődik.
  1. Karma jóga:
    A mai világban sokan a karmát negatív szóként ismerik, pedig ez tévedés! A karma a cselekedeteinkről szól, ami annyit takar, hogy minden hatásnak egy vele megfelelő hatás párja van. A karma jóga segít az önismeretben, megtisztít. Ezen felül arra tanít minket, hogy az életben önzetlenül szolgáljuk az elesetteket, akik rászorulnak, anélkül, hogy ezért bármit is várnánk.
  2. Mantra jóga:
    A nevéből már leszűrhető, hogy ahhoz, hogy elérjük a nyugalmunkat és összpontosítani tudjunk, ahhoz a mantrák segítségét vesszük igénybe. A mantra jóga során mantrázunk, aminek következtében nem csak az önbizalmunkat tudjuk növelni, de a félelem, a stressz, a feszültség, de akár a pszichoszomatikus problémák orvoslásában is segít.
  3. Bhakti jóga:
    Ennek a jógának a hatására megtanuljuk azt, hogyan fejezzük ki a szeretetünket a körülöttünk lévő élőlények felé. Ez a jóga rengeteg gyakorlattal rendelkezik. Nem csak mantrákkal, de Istent dicsőítő énekekkel, vallásos filmek nézésével, énekek hallgatásával, vagy könyvek olvasásával is elérhetjük ezt az állapotot.
  4. Rádzsa jóga:
    Nagyon sokan nem képesek uralni a saját elméjüket. Kavargó gondolatokkal küzdenek, szerteágazó, csapongó képzelgésektől szenvednek. A rádzsa jógának az a célja, hogy a személy elérje a teljes kontrollt a saját elméje felett és kordában tudja tartani ezeket a gondolatokat.
  5. Gjana jóga:
    A tudást keresők jógája. Ugyanis ennek köszönhetően nyugalmat, önuralmat, kitartást és céltudatosságot ad a gyakorlatok során.
  6. Kundalini jóga:
    A Kundalininek köszönhetően a jógázó a testét, érzelmeit és elméjét átmozgatja, aminek köszönhetően a benne szunnyadó energiákat felszabadítja. Ezt úgy tudja elérni, hogy mantrázik, meditál, így a test hét chakráját aktiválja.
  7. Purna jóga:
    Ez az a jóga, ami a leginkább egyesít mindent. Jógázás közben a test, elme és lélek egyesítése történik meg. Karma is megjelenik, ám itt a mindennapjaink cselekedeti a hangsúlyosabbak.
  1. Hatha jóga:
    Hogyan is maradhatna le a listáról az a jóga fajta, amelyik a legismertebb a kontinensünkön? Ez a jóga a 15. században alakult ki, célja a test feletti fegyelem megszilárdítása. Emellett segít abban, hogy az energiák felszabaduljanak, valamint a tisztító gyakorlatoknak köszönhetően a test, a tudat és a lélek egy újabb szintre fejlődjön.

 

Miben segíthet a rendszeres jóga?

A jógának számos jótékony hatása van az emberi testre, ilyenek például a hajlékonyság fejlesztése és a mélyizomzat megerősítése. Ezen kívül a gyakorlatok rendkívül nyugtató hatásúak, ezért a stressz csökkentésére is kiváló sport. Ezt a mozgást szokták ajánlani olyanoknak, akik alvászavarokkal küzdenek, illetve rekreációs célokra is.

Amennyiben ki szeretnéd próbálni a jógát, keress a közeledben egy jóga stúdiót, azonban győződj meg róla, hogy az oktató rendelkezik-e a megfelelő képesítéssel. Ez azért fontos, mert komoly sérüléseket is lehet szenvedni, ha nem szakértők segítenek a feladatok helyes végzésében, illetve egy nem megfelelő képzettséggel rendelkező tanár el is veheti a kedvedet ettől a mozgásformától.

Fontos, hogy kényelmes ruházatban menjünk jóga órára, ami nem akadályozza a mozgásunkat és cipő helyett mezítláb vagy zokniban végezzük a gyakorlatokat.

Az alapfeladatok végzéséhez nem lesz szükséged másra, mint egy jógamatracra. A jógastúdiók ezt általában biztosítják, azonban, ha inkább saját felszerelést szeretnél és még nincsen, akkor nézz körül “Jógamatracok” kategóriánkban.

A jóga jótékony hatásai:

  • Mint minden testmozgás, ez is erősíti izmainkat és formálja testünket
  • Javítja vérkeringésünket
  • Javítja testtartásunkat
  • Segít a stressz leküzdésében
  • Segít a helyes légzéstechnikák elsajátításában

Jóga kezdőknek: kezdő jóga gyakorlatok

Mik az alap pózok vagy másnéven ászanák?

A jóga gyakorlatok pózokból tevődnek össze, ezért fontos, hogy az alap pózokat helyesen tudjuk felvenni, hiszen ez fogja a gyakorlatok alapját képezni. Ehhez gyűjtöttünk össze néhány alap jóga pozíciót, amelyre kezdőként a legnagyobb szükséged van, illetve melyeket otthon is bátran lehet gyakorolni.
Ezek a feladatok könnyen megtanulhatók, mindössze kitartás és koncentráció szükséges (illetve sok esetben türelem is).

Akkor lássunk is néhány alap jóga pózt:

  1. Tadasana
    Más néven Hegy-póz, amely úgy néz ki, mintha egyszerűen csak állnánk. Azonban ez egy aktív pozíció, amely javítja a testtartást és enyhítheti a hátfájdalmakat.
  2. Urdhva hastasana
    Más néven felfelé tisztelgés pozíció, melynek alapját a Tadasana adja. Ez a póz a légzést javítja. Ezen kívül segít a relaxációban is.
  3. Uttanasa
    Más néven állásból előrehajolás, amicsökkenti a stresszt , az enyhe depressziót és enyhíti a fáradtság és szorongás tüneteit.
  4. Malasana
    Más néven füzérpóz, amely egy kiváló alapgyakorlat. Segítségünkre lehet egy derék- vagy térdsérülésből történő felépülése során. Ezen kívül hasunk feszesebb lesz, a core-izmaink megerősödnek, illetve a póz nyújtja a bokát, az ágyékot és a törzset is.

5.    Paschimottanasana
Más néven ülésből előrehajolás póz, melynek szintén sok jótékony hatása van az emberi testre. Ennek a póznak a gyakorlásával a gerincoszlopot, vállakat és combhajlító izmainkat tudjuk lenyújtani. Ezen kívül a pozíció stimulálja a veséket, májat, petefészket és méhet.

6.    Ananda Balasana
Más néven boldog baba póz. Ezzel a pozícióval a csípőnket tudjuk megdolgoztatni és ezzel egyidőben lenyújtjuk az ágyékunk belső oldalát és a gerincet is. Segít a stressz kezelésében, a relaxációban és csökkenti a fáradtságot.

Jóga gyakorlatok időseknek

Idős emberek is jógázhatnak, azonban nem árt előtte egyeztetni az orvossal, ugyanis a jóga egyes esetekben ártalmas is tud lenni. Azoknak nem ajánljuk, akiknek a következő problémáik vannak:

  • Gyulladásos betegségek esetén
  • Műtét után
  • Szív- és érrendszeri problémák esetén
  • Porckorong sérv

Ezekben az esetekben szakember véleményét szükséges kérni és csak egyes feladatok végzése engedélyezett.

Jóga otthon vagy oktatóval?

A jóga egy otthon is végezhető sport, azonban azt javasoljuk, hogy egyszer-kétszer látogassunk el egy jóga stúdióba, hogy egy szakember segítségével tudjuk elsajátítani a helyes technikákat.

Az alapok elsajátítása után már otthon is lehet végezni, ehhez rengeteg oktató videó található az interneten.

Egyéb jóga pózok

Így a cikk végéhez közeledve szeretnék bemutatni még néhány kiváló jóga gyakorlatot.

  1. Lefelé néző kutya vag más néven adhó mukha ászana:
    Sok jóga típusnak ez az egyik alap pozíciója. Segít nyújtani és erősíteni a test izmait és ízületei.
  2. Plank:
    Ezt sokan már ismerhetitek, hiszen ez a póz nem csak a jógában bevett gyakorlat. Ránézésre egyszerű gyakorlatnak tűnk, azonban ez az egyik legjobb gyakorlat a törzs izmainak megerősítésére. Fontos, hogy a feladat végzése közben figyeljünk a levegővételre és koncentráljunk. A gyakorlat alatt a törzs izmain kívül az egész testünk dolgozik.
  3. Felfelé néző plank
    Nagyon jó gyakorlat a felső test nyújtásához, ezen kívül erősíti a kart, lábakat, törzset és fejleszti az egyensúlyt.
  4. Nyújtott oldalsó szögtartás
    A derék oldalsó részét mozgatja át. Nyújtja az inakat, a csípőt és erősíti a lábakat.
  5. Híd
    Erősíti a hátat és nyújtja a felsőtestünket.
  6. Csecsemőpóz
  7. Kobra póz
  8. Csónak póz

Gerincjóga gyakorlatok

Sokakban felmerül a kérdés, hogy jógázhatunk-e gerincproblémákkal, legyen szó akár ízületi kopásról, meszesedésről, derék- vagy nyaktáji fájdalomról, vagy akár porckorongsérvről. A válasz röviden az, hogy igen, azonban nem mindegy, hogy milyen jógán és milyen képzettségű oktatóval végezzük.

Fontos, hogy a szakember, aki segít a gyakorlatok megfelelő végzésében, tisztában legyen azzal, hogy ilyen esetben milyen gyakorlatokat szabad végeznünk.

 

 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Értesülj elsőként újdonságainkról és akcióinkról!